Nekünk Ők voltak a főszereplők – a Kazinczy-versenyen

Az utóbbi hetekben majdnem minden a Kazinczy-versenyről szólt: a folyosót díszítő diákok Olgi nénivel, az új növények, a frissen festett padok mind a rendezvény közeledtét jelezték számunkra. Minden tanár és diák segített valamilyen módon, hogy az esemény sikeres legyen. De voltak olyanok, akik nem csak azért izgultak, hogy nehogy a vendégek nyakába borítsák a levest: Levéli Karolin (12.E), Szabó Lívia (11.A) és Ábrahám Eszter (9.B) részt is vettek a versenyen, ahol eredményesen szerepeltek.

IMG_9491

Levéli Karolin az Anyanyelvápolók és Győr városának különdíjával térhetett haza, Ábrahám Eszter Kazinczy-érmet és Hérics Lajosné-díjat is kapott, Szabó Lívia pedig a Kazinczy-érem mellett különdíjjal is büszkélkedhet.

„Amióta ide jöttem ötödikben, azóta járok ezekre a versenyekre. Most, hogy sikerült megkapnom az érmet, ez igazából Grábics Júlia tanárnővel közös munkánknak és az itteni éveknek a megkoronázása volt.” – mesélte Szabó Lívia.

A lányok majdnem minden nap szünetekben, tanórák alatt, és tanítás után is gyakoroltak a tanárnővel, de Horváth-Bárány Réka tanárnő és Kiss Eszter tanárnő is sok hasznos információval látta el őket.

A sok gyakorlásnak köszönhetően szépen szerepeltek a verseny mindhárom területén. Szabadon választott szövegnek a megszokottól eltérő írásokat vittek, melyeket a verseny napjára már igazán a magukénak éreztek. A kötelező szövegről – amit ott láttak először – jó érzéssel meséltek. A felolvasás során az összes addigi tapasztalatukra szükségük volt ahhoz, hogy jó helyezést érjenek el. És bár az írásbeli rész az egyik legnehezebb mind közül, többé-kevésbé sikeresen megbirkóztak a feladattal.

De ne feledkezzünk meg arról sem, hogy Szívósné Vásárhelyi Zsuzsanna tanárnő, igazgatóhelyettes és Németh Tibor igazgató úr Péchy Blanka-díjban részesült a verseny nagyszerű megszervezéséért, lebonyolításáért.

Szeretnék mind a magam, mind az újság szerkesztőségének nevében még egyszer gratulálni Nekik!

Remélem, a jövőben is ilyen jól fog teljesíteni az iskolánk a verseny szervezésében, és még sok Kazinczy-érmes diákkal találkozhatunk majd iskolánk folyosóin.

Utassy Gréta (9.B)

Reklámok
Kategória: Országos, Verseny | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.